Szokratész főleg az emberi lélek értékeit kereste, nála a kozmosz és természet mellett sokkal fontosabb volt az ember tanulmányozása. Leggyakrabban egy-egy erény mibenlétét igyekezett megtárgyalni beszélgető partnereivel, ezek definicióit szerette megvitatni. A megismerés, az egyébként általa halhatatlannak tartott lélek feltárása, benne a jóra való képességünk kifejlesztése volt. De ezt nem általánosan tárgyalta, hanem konkrétan, azzal a személlyel akivel leállt beszélgetni, vagy sokszor egyszerüen csak leállított.
A klasszikus görög szobrászat akárcsak az egész görög kultúra, az embert állítja a középpontba. A kocsihajtó frontalítása, szimmetrikus formái a halhatatlan értékek, a stabilítás kifejezői. Egy kocsiverseny győztesének állítanak itt örök emléket, a versenyző erényeit eszményi vonásokkal kifejezve. Ugyanakkor a nemesi versengés, a sportos vetélkedés, az anyagiaktól mentes cselekedet dicsőitése a szobor, ahogy mindezt az arisztokrácia, aki ezeket a versenyeket rendezte, ezt magára jellemzőnek tartotta. Habár a fizikai győzteshez való hasonlítás nem volt cél, ebben a korban egy kisebb konkrétizálás már fokozta a szobor értékét, minthogy itt is pl. az arc apró asszimetrikus elemei, és főleg a kezek tartása sajátságos, ahogy a köv., nagyítón keresztül látható kép mutatja
A Delhi-beli kocsihajtó - Apollónak ajánlotta Polyzalos Gelaból, Deinomenos fia, Gela helység vezetője Sziciliából - a Pythiai kocsihajtóverseny győztese 478 Kr.e. - Az alapon megmaradt felirat alapján
A klasszikus athéni demokráciában, az újonnan vezető polgárság követi a nemesség szellemét, amennyiben az eszményi, nemesi tulajdonságokat értékeli. De a filozófusok is a nemesség mellett állnak magasztalva az érdek nélküli jócselekedet nemes gesztusát és a szép létrehozatalát. Platón a szépség, a jó, a tisztelet elvont ideáit hozza létre, többek közt, éspedig azok tökéletes formájában, amihez a fizikai valóság csak közelíteni tud.
Periklész szobrában egy eszményi lélek kifejeződédét látjuk. A szobrász, e magas erkölcsűnek elismert vezető jellemzésekor olyan ideális formákat használ, amiket nem ronthat le semmilyen erőteljesebb konkrétum vagy személyes vonás. Csak a válogatott, a kialakult szabályoknak megfelelő ideális vonások jöhetnek tehát számításba. Nem fizikai hasonlóság a cél, nem a testi hasonlóság, ez az elvárás még nem alakult ki. Itt Periklész mint a demokratikus vezető, a város védelmezője, a Parthenon építtetője néz ránk. A platóni ideák tükröződnek benne.
A klasszikus görög művészet, viszont már nem a mágikus, a természetre ható eszköz, hanem a művészet történetében először ábrázolás lett. Nem a realista ábrázolás, hanem az eszményi tulajdonságok, az ideák ábrázolása, amire a realista bemutatás nem is nagyon képes. Ahogy Platón kifejti, a valóság csak torz képe az ideáknak.
Római másolat Periklész fejszobráról, eredetijét még az ő korában vagy halálakor készíthettek - 440-430 Kr.e
A filozófia, a platóni csúcs után tovább indul az egész természet széleskörű felleltározása, osztályozása felé. Egyre részletesebben írják le azokat a területeket, amelyekből a filozófia mai ágai és a mai tudományok is kialakulnak. Ilyen tekintetben Arisztotelész az úttőrő.
A görög klasszikus korszak végén és a hellenizmus időszakában az ideális emberi test, a kisportolt nemesi forma mellett, megjelenik többek közt, az idős ember hűségesebb ábrázolása. A hagyományoknak megfelelően viszont megmarad a méltóságos jellem, a tiszteletet elváró ábrázolás. A realizmus és stilizálás kettőssége a portrékban sokáig megmarad.
A konkrétabb realizmus akkor terjed el csak majd nagyobb mértékben, amikor a szobrokat a gazdagabb polgárság már nem annyira nyilvános helyekre, hanem saját házába rendeli meg.
Filozofus fej - Porticello - 450-400 Kr.e. - Regio Calabria - Museo Nationale della Magna Grecia
Platón formatanában pl. a szőlőt látva a "szőlőségre" gondol. Itt a szőlő fajták, az egyedi gyümölcsök felett álló, eszményi szőlő ideáját kell elképzelnünk. Eddig ez rendben is van, az általánosítás a görög filozófia eredményes módszere. Csakhogy Platón szerint ez az idea az, ami igazán létezik, a konkrét fizikai tartalom pedig amit megfigyelünk az csak egy tökéletlen árnyék. Mit jelentsen ez ?
Ha ma a műalkotásban értékeljük a ritmust, az összhangot, a vonalak játékát, és mindezt netán a tartalomtól függetlenül is, az a görög klasszikus művészet és közvetve a görög filozófia eredménye. A mozgás - itt a diszkosz elhajításának - legideálisabb pillanata, a pillanat amikor az ábrázolás a legkifejezőbb és az arányok ideálisak, ettől kezdve a művész keresett és többnyire tudatos célja lesz. A művész keresi a mozgásban, de a nyugalomban levő alakban is, a legideálisabb arányt, vonalformát. Reprodukálás, de főleg komponálás. Az arányokat illetőleg érdemes most itt Pitagoraszt idézni: "a legbölcsebb dolog a Szám, a legszebb pedig a Harmónia"
A diszkoszvető - Romai másolat Myron bronzszobráról 5 század Kr.e. - Ideális formák és a valóságos részletek, ez a görög szobrászat jellemvonása - Érvényesül a platóni gondolat: a szépség az egyediségben tud igazán megtestesülni
Hermes és a gyermek Dionysos - Praxiteles szobra - 4 század Kr.e. - Olympia - Roccuz felvétele - Ezek a finom és nemesi testvonalak elismerten utolérhetetlenek a szobrászatban
A színek többnyire nem maradtak meg, így hát igazi mivoltukban sajnos nem ismerjük a görög szobrokat.
- Mi lehetett a színek szerepe, mennyiben volt pl. mágikus jellegük, amivel valamilyen aktív cél elérését követték ?
- Mi volt a szimbolikus szerepük, amennyiben utaltak valamilyen tartalomra, tulajdonságra, jellemvonásra, az elfogadott szabályoknak megfelelően ?
- Jelentettek-e, főleg a klasszikus korban, önmagukban is szépséget, öncélúan ?
A polgárság a hellenizmus korában már mint megrendelő lépett fel. A valós érzelmek, és a reális jelleg erőteljesebben jelenik meg. Persze ez különösen igaz a dionüszoszi alakoknál, ahol ennek már régebbről volt hagyománya. De a hellenizmus korában is hatnak még a nemesi ideálok. Marsyas, Laocoon szenvedő alakját ugyanakkor a nemes méltóság jellemzi. Egyensúlyban áll a fizikai fájdalom és a lelki nagyság.
Az európai műalkotásokat továbbra is sokáig jellemezte a magasztosság, általános ideák közvetítésének követelménye. A művészet, a konkrét ábrázoltban egy univerzális értéket is fel kell, hogy mutasson. E feltétel teljesítését majd Hegel is kéri az értékes művészeti alkotásoktól. Mindez a görög klasszikus korszakban alakult ki, és majd a XX század mondott csak (akkor is csak részben) ellent.
Papposilenus szatír - Tanagra - kb. 350 Kr.e. - Jastrow felvétele
Marsyas - Apolló fuvolajátékban legyőzte, bőrét felakasztotta - Római másolat az 1-2 századból - Jastrow felvétele
Laokon csoport - Agesander, Athenedoros and Polydorus rhodoszi szobrászok - Kr.e. 200 - Pio-Clementino múzeum, Róma - Jastrow felvétele
