Posztmodern épületek

A posztmodern építészeti mozgalom

A posztmodern elvekről az épitészetben előbb beszéltek mint a filozófiában, Robert Venturi Összettetség és ellentmondás az építészetben (Complexity and Contradiction in Architecture) 1966-ban fejti ki posztmodern nézeteit. Ezekre az elvi különbségekre késöbb visszatérünk, itt nézzünk meg néhány konkrét példát az 1970 es évek vége felé már a gyakorlatban is elindult mozgalomból

Az elmúlt korok nem elmúlt korok, csupán más-más válaszok ugyanarra az egyetlen világunkra. Bárkinek jogában áll felkeresni az elmúlt korokat és használni azokat.

A építészetben a posztmodern felkarolja valamennyi eddig létező stílust. Béke van a stílusok közt, szabadon kirándulhatunk a történelemben, alkalmazhatjuk valamennyi kor eredményeit. Hosszú évek ornamens hiánya után a diszítés visszatér. Tény azonban, hogy az építészetben ez nem lett meghatározó, sokszor csak ironikus felhanggal látjuk viszont a régi stíluselemeket, de hát nem is a régmúlt visszaállítása, feltámasztása a cél.

Ismert, hogy a modern építészek körében a stílus szó használata eretnekségnek nyílvánult. Ma sem sokkal különb a helyzet. A központi téma a funkció, a konstrukció, ezután a forma és csak elvétve a stílus.

Viszont ezek az épületek változatosságot kaptak, még elismertséget is, ha nem is hoztak létre egy széles sávú követendő utat. Megbontották a modern egyhangúbb, inkább leegyszerűsítő, mint formát gazdagító építészetét.

Piazza d'Italia, New Orleans, tervezte Charles Moore, fentebb a nappali, itt az esti képe látható.

A város központjában épült a hetvenes években, a helybeli olasz (főleg sziciliai) lakók tetszését kivívandó. A római romokból merítette formáit. Modern anyagokkal kombinálva, neonvilágítással, kissé Disneyland illetve Las Vegas szerűség lett. Sajnos ma a városi élet nem nyüzsög benne. Nem a posztmodernség a hiba, a város vezetősége időközben egy másik városrészt kezdett fejleszteni,  ide most a hajléktalanok is be-be járnak.

+ANIMÁCIÓ   Piazza d'Italia, New Orleans, a tervező - Charles Moore - arca a vizköpő figurában"

+ANIMÁCIÓ   Philip Johnson, AT&T-épület, New York 1978 - A "Chippendale szekrény"

A kulisszaszerű épület az olaszok kulturális múltját képviselné, de ezt nem kell komolyan venni, az oszlopnyakból, az árkádból neonfénygyűrű világít ki, a lecsorgó víz „frissíti” a helyet. A klasszikus épitészet szimpadiassá alakult át. Díszlet és humor uralkodik. Az egyik oszlopfőn az építész maszkja vizet köp a medencébe, persze ezt nem mindenki tudja. Egy óriás épület lábazataként épített megszépített rom sajnos – a természet iróniájaként – tovább vesztett látogatottságából, miután az egész város igazi rommá és kísértet várossá lett a Katrina hurrikán rombolása után. Ennek ellenére az épületcsoport ma is, a Szt.József napi olasz ünnepségek helyszíne. Megmaradt a helybeliek büszkesége, hogy egy neves épület a helyszín, ami az építészet történelmének része.

+KÉP   Az eredeti modell a megépitettnél szines és változatosabb volt, az oszlopfő virágfüzére még drámaibb, kár hogy nem valósult meg. Itt megnézhető.

Másik neves posztmodern példa a Portland Building (Michael Graves: Public Services Building, Portland, Oregon, 1980-1982) az első posztmodern irodaház. Tulajdonképp egy felnagyított grafika, diszes doboz. Egyiptomi óriás méretű oszlopok imitációival, a valóságban nagy ablakai is csak lyukszerűek tűnnek.

"Ez a posztmodern épitészet mérföldkőve volt, vadul innovatív és ellentmondásos" - irják róla - "A változatos homlokzatok e vaskos 15 emeletes községi-hivatal épülete, rajta a foltos kisszerű négyszögletes ablakok, mély színekben barnák, kékek és egy rozsdás vörös, valamint ezek ellenében a homokszinű háttér. Stilizált világos kék szalagcsokor az oszlopfőben, míg a másik oldalon egy hatalmas női alak, szobor, Portlandia szobra (1985-ben készült), uralja a főbejárat."

Sylvia Hart Wright, A mai északamerikai épitészet: A háború utáni kortól a posztmodernig. 39 oldal.

Az épület egy 200 méteres alapú négyzeten helyezkedik el a belvárosban. Az épület helyileg a hivatalos közösségi élet kellös közepében épült, otthont adva a város önkormányzati irodáinak. A szomszédban a Városháza és a Megyei Törvényszék épülete két oldalt, valamint egy bevásárlóközpont és park, a másik két oldalon.

MichaelGraves, a tervező épitész itt a hivatalos közösségi élet szimbólumát szerette volna létrehozni. Az munkáiról megemlékezve, a következőket irja:

Idézetek Michael Graves-től

"Az épület tervezése során, úgy a városi környezethez való kapcsolódásban, mint belső kiépitésben, a nyilvános jelleget tartottuk szem előtt. E cél érdekében hangsúlyoztuk az épület asszociatív (összekapcsoló) illetve mimetikus (ábrázoló, utánzó) minőségét, amennyiben a homlokzatokat a klasszikus hármas felépitésben szerveztük meg, az alap, a középrész vagy a test, és az attika (felső mellvédfal) vagy fej."

Michael Graves: Épületek és projektek 1966-1981. 195.oldal

"Bár minden építészeti nyelv esetében a technika - márcsak a megvalósitás miatt is - meghatározó jellegű, fontos, hogy egyensúlyt találjunk a műszaki és a rituális illetve szimbólikus kifejezésformák között. Vitatható, hogy a modern épitészet ennek eleget tett-e. Amennyiben igen, az a gép, a gépesités szimbólumának a kifejezése, tulajdonképp az épület épitési módjáról szól, vagyis egy u.n. belső jellegzetesség. Egy kiemelkedő épitészetnek foglalkoznia kell a külső vonatkozásokkal is, amibe beletartozik az emberi jelleggel felruházó szemlélet, az emberi kultúra egésze is."

Michael Graves: Épületek és projektek 1966-1981. 11.oldal

Michael Graves az építészet történetében járatos tervező, cége főleg épületek, de bútorok illetve belsőépítészeti termékek tervezésével is foglalkozik. Fontosnak tartja egyébként a modern irányzatoknak megfelelően is, az épület belső és külsőjének egységes formavilágát kialakítani. Ugyanakkor széles műveltsége révén különböző országok és korok formáit is stilizálja, jó forma érzékkel szervesen építi be azokat.

http://www.michaelgraves.com/

A Régészetben,

Említsük meg a XIX századvégi restaurátorok védelmében, hogy a hely nagyon romos volt, ugyanis az 1687-es ostrom során a velencei tűzérek eltalálták az épületben levő török puskapor raktárat, az itt látható épület közepe teljesen rombadölt, és a tető is akkor semmisült meg.

a XIX században, és még a századfordulón is, még kevésbé voltak tekinttettel egy épületen belül a különböző korokra. A Parthenon jó példa erre. A XIX század közepén a restaurátorok egyedül a Periklész kori épületet hagyták meg, eltüntették a keresztény templom emlékeit, a később épített hosszú ideig használt török minaret maradványait, (egyébként a törökök alatt megmaradt a keresztény templomrész, a hiedelmekkel ellentétben a törökök tisztelték a területükön levő antik épületeket), sőt még az eredeti, legrégebbi görög templom maradványait is eltakarították. Ma a restaurálás már nem így történne, de akkor ezek a maradványok szinte nyom nélkül megsemmisültek.

A genfi Szt.Péter Katedrálist 1160 ban kezdték építeni román stílusban, száz évvel később gótikus stílusban fejezték be. A neoklasszikus bejárat 1754 ben készült el.

Jóllehet főleg a bejárat teljesen „kilóg a képből” nem építik át, nem alakították gótikussá, mint sok helyt, hanem tisztelik a megfelelő idő megfelelő stílusát.

A XX század második felében egy új restaurálási mód honosodott meg, minden épület részt abban a megfelelő stílusban restaurálnak, ahogy készült, alakult az idők során, a lehető legkevesebb változtatás, kultúrális értékvesztés nélkül, sokszor még fokozva is a különböző stílusok szimultán jelenlétét ugyanazon az épületen belül.

Az igazság az, mig pl. Franciaországban sok gótikus katedrálist az eredetinél is gótikusabbá alakitották át, Svájcban a hagyományoknak nagy becsük volt régebb is. A pluralizmus régebbről elfogadott volt, és a német, francia, olasz, rétoromán polgárok, nyelvek és szokások jól megvannak egymás mellett.


szoveg

Michael Graves: Portland Building - model